Liza-beagle: Visszatekintés I.

Elég régen írtam már, bár ez "Apa" miatt van. A történet nem augusztusban kezdődött, de ekkor lett rosszabb. Éreztem én már régebben is hogy nincs rendben vele minden, hogy beteg. Ezért is csúszott ki a "falka vezéri szerepből" nálam, én próbálta irányítani, /ezért sűrű bocsi, de nálunk ez ösztönös /, persze nem jött össze. Sokat "vitatkoztunk" ebben az időben, természetesen én még kamaszodtam is, tehát nem volt egy felhőtlen időszak.
Nézzük is kicsit részletesebben mi is történt ebben az elmúlt jó pár hétben:
Augusztus eleje, egyik reggel korán kellett kelnem, mert "Anya" vitt a "Mamiékhoz", akiknél nagyon szeretek lenni, csak a koránkelés nem az erősségem. Miután "Anya" letett, elment dolgozni, én tudtam, hogy "Apa" érkezik majd a délelőtt folyamán. Én eleinte kedvenc hobbimmal voltam elfoglalva: aludtam. Aztán ahogy telet az idő "Apa"csak nem akart megérkezni, pedig már nagyon vártam, nem tudtam mi történt, lehet, hogy elfelejtett?
Délután sem érkezett, ezért kissé szomorú voltam. Aznap "Anya" jött értem, én meg teljesen el voltam "Apátlanodva". Siettünk is haza, gondoltam otthon majd "megmagyarázom" neki, hogy máskor ne felejtsen el. Jól megugatom, és kicsit megrágom, persze csak finoman, csak hogy tudja engem nem lehet csak úgy elhagyni!
Amikor hazaértünk kerestem is nagyon, de nem találtam, ekkor mondta "Anya", hogy "Apa" kórházban van, beteg, és csak soká jön haza. Azokban a napokban mindenki kicsit feszült volt. Én sokat voltam a "Mamiéknál", amit nagyon élveztem, és hazaéréskor mindig arra gondoltam, hogy talán már itthon van "Apa", de jó néhányszor csalódnom kellett. Aztán egyik este, amikor hazaértünk éreztem, hogy valami nem "stimmel", erősebb "Apa" szag van, mint eddig. Alig vártam, hogy "Anya" beengedjen a lakásba, had nézzek már körül. Beengedett, én befutottam a szobába, ott feküdt az ágyon "Apa". Nem "kérdeztem" semmit, csak felugrottam a hasára és osztottam a puszikat, nagyon örültem neki. Intenzív arc, és szemmosás után nyugodtam meg egy kicsit, ekkor már győzött a pocim: éhes vagyok.
Az elkövetkező napokban "Apa" egyre többet mocorgott, de nagy sétákra nem jött velünk, kissé nehezen mozgott. Majd egy hét telt el mire kicsit a rétre is le tudott velünk jönni.
A régi "vitánk" azért megmaradt: ki is a főnök? Sokat voltam hosszú pórázon, rengeteget gyakoroltunk, de ennek ellenére is időnként a magam ura akartam lenni. Csak úgy "megsüketültem", volt, hogy a fecskék segítettek ebben, és egy alkalommal egy fiatal kutya volt a "bűnös".
Ekkor is a réten voltunk, én odamentem hozzá, játszottunk, s ugyan "Apa" hívott, de nem hallgattam rá, inkább a kutyával maradtam. De nem csak a réten voltam vele, hanem a vasúti töltésen átkelve a másik oldalon is kóricáltunk. "Apa" hiába szólt, rá sem hederítettem, majd megyek, ha meguntam, úgyis itt leszel a közelben, nem hagysz itt. A kutyussal elfutottunk a házak mögé, itt már "Apa" nem látott.
Néhány perc múlva vissza mentem a rétre, és igen kellemetlen meglepetés ért: senki nem volt már kint. Sem Bonny, sem Roni, és "Apa" is eltűnt. Engem ELHAGYTAK! Nagyon kétségbe voltam esve. Elindultam befelé a rétről, éppen a híd alatt akartam átmenni, amikor megláttam "Apát". Ő odahívott magához, nagyon finom falatot akart adni, odamentem, de nem érdekelt a falatka, csak azt akartam, hogy felvegyen az ölébe, és kicsit simogasson. Mindketten megnyugodtunk, hogy nem történt semmi baj.
Azt hiszem ez volt az a pont, amikor "Apa" ismét kezdett főnökként "szerepelni" nálam.
Szerencsére "Apa" napról napra jobban tudott mozogni, ezére hónap közepén lementünk Mohára, ahol én nagyon el voltam kényeztetve, mondjuk ezt kicsit el is vártam, elvégre ebben a hónapban lettem 1 éves!
A napjaim kirándulással indultak a Gaja-völgyben kezdtük. Ezt egyszerűen nem tudom megunni, nagyon szeretek itt lenni, mindig felfedezek valami újat. A Gaja után irány a nagy víz, itt jót fürödtem, úsztam, rendeztem a kacsák vérnyomását. Egész délelőtt kirándultunk, ezért a délután a pihenésé, és az alvásé volt, persze csak kajálás után. Nagyon jó dolgom volt! Persze nem mintha máskor rossz lenne, de ez más.
Sajnos hamar eltelt az egy hét, így jöttünk haza. Nagyon jó, hogy "Apa" még nem ment, sokat voltunk együtt, bár a meleg miatt csak reggel, és este tettünk nagyobb sétákat. Sajnos még nem tudunk annyit, és úgy játszani, mint a műtéte előtt. Bár a kötélhúzás, labda, frizbi dobálás már megy, de a futkározás, amit nagyon szerettem vele, még nem lehet.
Közben egyre jobban szót fogadok, bár megingások még vannak, de csak nagyon rövid időre.
Néhány kép ezekről a napokról: