"Nagymamiék" nálunk
Én alszom, "Apa"nem igen szereti, ha fotózzák.
Itt már én sem alszom.
Iskolai nyílt napra mentünk, kicsit hűvös volt, de nagyon jól éreztük magunkat. "Anya" túl jól is, lelkesedésében beíratott iskolába. Így lettem iskolás.
"Mami" is jött velünk.
Sőt Persó, és Boji is!
Fáradok.
Kicsit álmos vagyok.
Csoportos kötelező kép.
Eléggé fegyelmezetten viselkedtem, de időnként muszáj volt körülnézni.
Nagyon ügyesek voltak a kutyusok.
Napfürdő.
Kihagyhatatlan!
Akadálypálya.
Nekem még idegen, nem is ment az ugrás.
A kúszótól is tartottam.
Aztán csak beküldött "Anya"
Hol vagyok?
Ez már jobban tetszett. Kicsit "orr-nehéz" nagyok.
Lendület nélkül nehéz felmenni.
Főleg ha közben szaglászol is.
Az iskolában a tanár néni Ildikó, sokszor megdicsért, hogy ügyes vagyok, Beagle létemre fegyelmezett, sok minden tudok, ezért nem is kezdőkhöz sorolt be, hanem a közép-haladókhoz.
Persze az ügyességem nem csak rajtam múlik, inkább "Anyáék" kitartásán, türelmén.
"Anya" szerint már meglátszik rajtam a suli, ebben egyet kell vele értenem, egyre ügyesebb, gyorsabb vagyok az akadálypályán. Nagyon élvezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése