Kissé elengedtem magam!
Néhány napja történt az eset. Az esti sétánál, hazafelé tartottunk a rétről, és én kicsit megsüketültem, de nem nagyon, de ez elég volt arra, hogy "Apa" megígérje, hogy másnap kihozza a hosszú pórázt, s nekem azon kell lennem, ha nem tudok viselkedni.
Másnap reggel mentünk is ki, a réten a szokásos gyakorlattal kezdte volna "Apa", de nekem nem volt hozzá kedvem, és inkább elkezdtem szaglászni. Ezt Ő kissé zokon vette, és szólt, hogy menjek oda. Valami oknál fogva úgy éreztem, hogy nekem ezt nem kell megtennem. Pedig jobb lett volna. Elég soká tartott míg oda mentem. Na ekkor előkerült a hosszú / 20m / póráz, persze miután kicsit pihentem az oldalamon, és végighallgattam "Apa" nem rövidre szabott monológját. Ez kicsit észhez térített, ugyanis néhány perc múlva levette rólam a pórázt, és olyan voltam mint egy angyal, egy nagyfülű angyal. Jót játszottunk, rohangáltunk, kicsit gyakoroltunk, és bújócskáztunk is. Hazafelé is szépen viselkedtem.
Aznap este hármasban mentünk le, ez sajnos elég ritka, /nem azért, mert nem szeretünk így menni, dehogynem /, ezért nagyon örültem neki. A réten elég jól viselkedtem, okos voltam egy darabig. Jókat nyargalásztunk Bennyvel. Aztán a távolban megláttam néhány ismerőst, és persze oda kellett szaladnom. Figyelmen kívül hagyva "Anyáék" hívó szavát. Üdvözöltem ismerőseimet, "Apáék" közben odaértek hozzám, és mondták, hogy megyünk tovább, innen nehezen, de elindultam, aztán megláttam a rét elején Bonny barátnőmet. Futás oda, ez hiba volt. Azt gondoltam nekem ezt lehet, ezt még elnézik, hát nem! Sokadik hívásra sem mentem oda, és ekkor már kicsit féltem is odamenni. // Ilyenkor mindig félek, de nem tudom, hogy miért, mert nem vertek még meg soha, csak fekvés szokott lenni, amit már megszoktam, bár a lelki "terror", a rövid pórázos büntetés talán jobban fáj. //
Nagy sokára tudott csak odacsalogatni magához "Apa", sem "Anyához", sem Józsihoz, de még Krisztához sem voltam hajlandó odamenni. Őrizetbe vételem után jött a pszichés eligazítás, amit bűnbánóan hallgattam végig az oldalamon "pihenve".
Ilyenkor nagyon tudom magam szégyellni. Nem tudom megmagyarázni miért viselkedtem így. Talán a serdülő kor, és az időjárás változás okozza.
Én igyekszem jó lenni, de időnként jön az "isteni szikra", és ilyenkor nem bírok magammal, igaz "Apáék" is csak nehezen, de megoldják, én meg nem győzök bocsipuszikat osztani.
Aznap este hármasban mentünk le, ez sajnos elég ritka, /nem azért, mert nem szeretünk így menni, dehogynem /, ezért nagyon örültem neki. A réten elég jól viselkedtem, okos voltam egy darabig. Jókat nyargalásztunk Bennyvel. Aztán a távolban megláttam néhány ismerőst, és persze oda kellett szaladnom. Figyelmen kívül hagyva "Anyáék" hívó szavát. Üdvözöltem ismerőseimet, "Apáék" közben odaértek hozzám, és mondták, hogy megyünk tovább, innen nehezen, de elindultam, aztán megláttam a rét elején Bonny barátnőmet. Futás oda, ez hiba volt. Azt gondoltam nekem ezt lehet, ezt még elnézik, hát nem! Sokadik hívásra sem mentem oda, és ekkor már kicsit féltem is odamenni. // Ilyenkor mindig félek, de nem tudom, hogy miért, mert nem vertek még meg soha, csak fekvés szokott lenni, amit már megszoktam, bár a lelki "terror", a rövid pórázos büntetés talán jobban fáj. //
Nagy sokára tudott csak odacsalogatni magához "Apa", sem "Anyához", sem Józsihoz, de még Krisztához sem voltam hajlandó odamenni. Őrizetbe vételem után jött a pszichés eligazítás, amit bűnbánóan hallgattam végig az oldalamon "pihenve".
Ilyenkor nagyon tudom magam szégyellni. Nem tudom megmagyarázni miért viselkedtem így. Talán a serdülő kor, és az időjárás változás okozza.
Én igyekszem jó lenni, de időnként jön az "isteni szikra", és ilyenkor nem bírok magammal, igaz "Apáék" is csak nehezen, de megoldják, én meg nem győzök bocsipuszikat osztani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése