Csak futó edzést tartottam.

  Azt mondat "Apa", hogy lassú vagyok, nem futok elég gyorsan. Talán ezért is kezdtem el kergetni a gólyákat / na persze meg az ösztön is dolgozott /, de sajnos nem elég, hogy nem értem utol, még "kaptam" is érte.
De, hát gondoltam valahogy fejlesztenem kell a futásomon. "Apa" ugyan szokott velem futni, na ez túlzás volt, ugyanis csak ő nevezi futásnak, én inkább nem minősítem, nevezzük kocogásnak.
 "Apa" aktív testmozgása az utóbbi időben a TV távirányító kezelésében merül ki, általában versenyeket néz: kerékpár, vonyító autók. / Talán majd a tél közeledtével abbahagyja, de ahogy ismerem talál más versenyt. /
  Viszont a gólyák már annyira nem érdekelnek. Elmegyek ugyan megnézni őket, de hívásra vissza megyek, és ilyenkor jön a dicséret, hogy milyen ügyes vagyok. Na ezen a múltkor is belelkesültem, és miután jót frizbíztünk "Apával", és elindultunk hazafelé, ismét megláttam új edzőtársaimat: a fecskéket, legalábbis "Anya" így nevezte ezeket a madarakat.
  Azért ismét, mert előző nap délután, amikor is "Anyával " voltam lent már rohangáltam velük. Valami "véletlen" odavonzott hozzájuk. Kicsik, gyorsak, és nem tudom megfogni őket, hogy játszunk egyet. Gondoltam ezen változtatok, legalább rohangászom egy jót, sajnos ismét nem jó döntést hoztam. "Anya" nem díjazta az ötletemet, hiába mutattam meg milyen gyorsan is tudok szaladni. "Anya" duplán is ideges volt, mert ment estére dolgozni, én meg őrült módjára bemutatót tartok madár reptetésből miközben "megsüketültem". Azt hiszem nem hallottam az ugatásomtól, hogy kiabálnak nekem. Azért egy idő után, bűnbánóan odakullogtam "Anyához", aki jól lehordott, én meg szokás szerint megpróbáltam kiengesztelni.
   Visszatérve az "Apás" sétához, mindenféle előjel nélkül elrohantam a madarakhoz. Meg szerettem volna "Apának" is mutatni mit tudok. Ő állítólag nagyon sokat kiabált nekem, de én nem hallottam. Vagy elveszett az esőben / mert persze elkezdett esni /, vagy átléptem a hang terjedési sebességét, de hozzám nem érkezett hang.
A lényeg, hogy berohangásztam a fecskékkel a rét jó felét, igen jó félórás edzést tartottam mire bevillant, hogy esik, haza kéne vinni "Apát", mert még a végén megfázik nekem. Csak hát, oda kéne hozzá menni, biztos büntit fogok kapni, hagytam hogy megfogjon, és persze nem tévedtem. Pszicho terror, és fekvés, az esőben. Aztán rövid pórázon haza.
  Mostanában ez lett a módi: lemegyünk, kicsit jó vagyok, majd megindul a vezérhangya, és mennem kell. Na nem a nagyvilágba, csak rét területén, és mire észbe kapok már kicsit késő. Időnként nehezen tudom magam fegyelmezni, "Anyáéknak" meg még nehezebb, de remélem elnövöm, elvégre lassan nagykorú leszek. "Apa" szerint ez irányba lassan telik az idő, én viszont úgy veszem észre, hogy repül, főleg ha a fején lévő szőrt nézem, ami napról napra fehérebb. Bár ezt lehet, hogy nekem köszönheti.

A játszóterem. Elöl az ugrálni való bálákkal, 

 hátul a kergetni valóval.

 Hát nem vérbeli kutyus, akinek nem indul el a lába!

Én láttam közelebbről is.

Az új edzőtársról sajnos eddig saját képet nem tudtunk készíteni, de amint lehet pótolom!

Július eleje III.

  Nagy örömünkre levágták a nagy füvet a réten, így most sokkal jobban tudunk játszani. Nem csak kutya barátokkal, de "Anyáékkal" is. Ők is örülnek, bár a mosolyuk nem mindig őszinte, mert így most én is messzire ellátok, kissé jobban mint ők. Na ezt nem szokták teljesen díjazni, főleg mikor elruccanok madarakat kergetni.  Ebben az új kedvencem a gólya, "Apa" mondta, hogy így nevezik. Engem ez nem igazán érdekel. Nagy, lusta, alacsonyan repül, nem gyorsan, így kiváló kergetni való, és persze meg is kiabálom, mert nem hagyja magát megfogni. Messzire kergetem, ilyenkor kicsit kicsúszom a "szülői"  kontroll alól, de rájöttem, ha időben visszamegyek nincs bünti, vagy csak pici lelki.
   A levágott füvet nagy gurigákba kötözték: - Ez a bála.- világosított fel "Anya", miután jól megugattam a gurigát. Odavitt, megmutatta, hogy nem bánt, persze én ezt tudtam, csak nem, hogy mi ez. Azóta jókat játszunk a báláknál, sőt mióta össze rakták őket egy helyre, lehet rajtuk rohangálni, a szét hagyottaknál meg bújócskázni. Így ismét nagyon jó családi program a réten lenni. Ezt szeretném képekben is bemutatni, sőt videó is készült. /Az elején néhány kép arról, hogy nem voltam jó. /

Itt még jó voltam.

 

Már nem annyira.

Kerestem, mit csináljak.

"Apa" közben bálákat fényképezett.

 

Ekkor már nem fogadtam szót.

 

Ez lett belőle.

 

Bocsi nézés.

Ismét szabadon, póráz nélkül.

"Apa" feltett a bálára, innen sokkal jobb a kilátás.

Kicsit magasan vagyok.

Meg kell állapítanom, hogy igen szépen ülök.

  Milyen szépen ugrom le.

 "Anyával" a bála rakáson.

 Támadás!

 Bennyvel a bálákon.

 Szinkron ugrás.

 

 Szerinted lemenjünk?

 Frizbizünk "Apával"

 Okosan hoztam vissza.

 Azonosított repülő tárgy.

 Azt hiszem elfáradtam.

 Vajon a gólyákat nézem?

 Már teljesen kivagyok.

 Frissítő, először üvegből, majd csak azután a tálból.

  Ha "Apa" nem ügyetlenkedett már megint, akkor a videó tárban elérhetők a kis filmek.

Július eleje II.

Kissé elengedtem  magam!

  Néhány napja történt az eset. Az esti sétánál, hazafelé tartottunk a rétről, és én kicsit megsüketültem, de nem nagyon, de ez elég volt arra, hogy "Apa" megígérje, hogy másnap kihozza a hosszú pórázt, s nekem azon kell lennem, ha nem tudok viselkedni. 

  Másnap reggel mentünk is ki, a réten a szokásos gyakorlattal kezdte volna "Apa", de nekem nem volt hozzá kedvem, és inkább elkezdtem szaglászni. Ezt Ő kissé zokon vette, és szólt, hogy menjek oda. Valami oknál fogva úgy éreztem, hogy nekem ezt nem kell megtennem. Pedig jobb lett volna. Elég soká tartott míg oda mentem. Na ekkor előkerült a hosszú / 20m / póráz, persze miután kicsit pihentem az oldalamon, és végighallgattam "Apa" nem rövidre szabott monológját. Ez kicsit észhez térített, ugyanis néhány perc múlva levette rólam a pórázt, és olyan voltam mint egy angyal, egy nagyfülű angyal. Jót játszottunk, rohangáltunk, kicsit gyakoroltunk, és bújócskáztunk is. Hazafelé is szépen viselkedtem.
  Aznap este hármasban mentünk le, ez sajnos elég ritka, /nem azért, mert nem szeretünk így menni, dehogynem /, ezért nagyon örültem neki. A réten elég jól viselkedtem, okos voltam egy darabig. Jókat nyargalásztunk Bennyvel. Aztán a távolban megláttam néhány ismerőst, és persze oda kellett szaladnom. Figyelmen kívül hagyva "Anyáék" hívó szavát. Üdvözöltem ismerőseimet, "Apáék" közben odaértek hozzám, és mondták, hogy megyünk tovább, innen nehezen, de elindultam, aztán megláttam a rét elején Bonny barátnőmet. Futás oda, ez hiba volt. Azt gondoltam nekem ezt lehet, ezt még elnézik, hát nem! Sokadik hívásra sem mentem oda, és ekkor már kicsit féltem is odamenni. // Ilyenkor mindig félek, de nem tudom, hogy miért, mert nem vertek még meg soha, csak fekvés szokott lenni, amit már megszoktam, bár a lelki "terror", a rövid pórázos büntetés talán jobban fáj. //
Nagy sokára tudott csak odacsalogatni magához "Apa", sem "Anyához", sem Józsihoz, de még Krisztához sem voltam hajlandó odamenni. Őrizetbe vételem után jött a pszichés eligazítás, amit bűnbánóan hallgattam végig az oldalamon "pihenve".
Ilyenkor nagyon tudom magam szégyellni. Nem tudom megmagyarázni miért viselkedtem így. Talán a serdülő kor, és az időjárás változás okozza.
  Én igyekszem jó lenni, de időnként jön az "isteni szikra", és ilyenkor nem bírok magammal, igaz "Apáék" is csak nehezen, de megoldják, én meg nem győzök bocsipuszikat osztani. 

Július eleje I.

  A meleg óta olyan régen írtam. Most ismét az van. Sajnos. Bár nagyon nem is lett volna mit írnom, ugyanis hiába jött a kellemes lehűlés, vele jött az eső is. Az esőben pedig ugyanazt szeretem csinálni, mint "Anya": aludni. Tehát a képlet egyszerű, ha meleg van "Apára" hasonlítok, ha esik az eső "Anyára", fekszem és alszom, vagy csak fekszem. Etére sajnos nem tudtam teljesen kihasználni a hűvösebb időt, de azért jó volt.
Megint elvittek "Anyáék" a Gaja-völgybe kirándulni. Kár, hogy nem készült sok fénykép, ugyanis "Apa" otthon felejtette a tartalék akkukat, de nézzük el neki, ő sem gondolhat mindenre. Végül is csak pár dolgot szokott elfelejteni, a fontosakat.
Na vissza a túrához, igen jól sikerült, kicsit másztam hegyet, járkáltam a Gajában, nem volt meleg, de nekem be KELLETT mennem. Nagyon sokat mentünk, "Anyáék" beszélték is, hogy ennyit még nem mentünk itt. Csurgónál mentünk be, át Balinkára, Bodajk, és, hogy jól érezzem magam vissza Csurgóra. Nagyon elfáradtam persze nem annyira, hogy visszafelé ne tudtam volna kicsit úszni a nagy vízben, az nagyon jól esett. Hazafelé természetesen aludtam a kocsiban, de hát a fáradtság időnként legyőz engem is.

 Indulás!

 Már megint rátok kell várnom.

 Végre nem csak az én hátsóm van megörökítve.

Azért valljuk meg őszintén az enyém szebb!

 Ügyesen átértünk a hídon.

 Ne félj "Apa" majd én vezetlek!

 Valahol ott vagyok.

 Hideg?

 Kicsit, de nem hagyom ki.

 Hát ez érdekesre sikerült.

 

Szagminta vétel.

 Modellt állok.

 Sziklát mászom.

 Ennél nem igazán engedtek feljebb, pedig mentem volna.

 Szép.

Kis pihenő.

  Sajnos a képes beszámoló eddig tartott, az említett ok miatt.

  Egyik nap meglepetést szereztek nekem "Anyáék". Én már az estei sétához készülődtem, amikor "Apa" hazaért a munkából, és készülődni kezdtek "Anyával", de nem sétához, hanem lementünk picit Fehérvárcsurgóra, hogy én víz mellett legyek. Esetleg vízben, persze szigorúan pórázon. A víz kicsit hideg volt nekem, de azért úsztam egyet-kettőt. 

Aztán még itt nem ért véget a meglepetések sora: találkoztunk két fajtatársammal is, egy szép párral. Jó volt megismerkedni velük, kár, hogy messze laknak tőlünk.Szerettem volna szaladgálni is velük, de nem engedtek el "Apáék" hátha elmegyek körülnézni az erdőben. Sőt az úszást is kérdezték a kutyusok gazdái, hogy mennyire szeretem a vizet, mert ők elengedték szeretteiket, és csak a víz szélén játszottak. "Apa" elmesélte, hogy én bizony nem félek a víztől, sőt feltétel nélkül megyek bele. Ezért ezzel itt is csak pórázzal a nyakamba mehetek, nehogy Guttamásiról keljen összeszedni.  Na mindegy, hát akkor úszunk madzagon.

Néhány kép az új ismerősökről:

Gomez

Molly

Szépek vagyunk!

Gomez bátrabb volt.

Molly nagyon félénk. pedig nem harapok.:-)

 

Aznapi utolsó meglepi, az éjszakát Mohán töltöttük. 

 Liza álmos...

 de még érdeklődő.

 Ez már itthon készült.

Édesen alszom "Anyán".

  Valami kis betegséget is sikerült összeszednem Mohán, ugyanis hajnalban arra keltem, hogy találkozom a vacsimmal, de nem a szokott úton távozott, a pocim kicsit fájt, de más bajom nem volt. A kedvem nem változott, vidám voltam, tudtam "rosszalkodni" is. Szerencsére egy-két napon belül már semmi bajom nem volt.