"Tudtam, hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik. Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul."

PitaPata Dog tickers

PitaPata Dog tickers

PitaPata Dog tickers

PitaPata Dog tickers

2012. augusztus 28., kedd

Iszkai túra

 "Anyáék" egy hétig szabin voltak, és sokat voltunk túrázni. Először Iszkaszentgyörgyre látogattunk Bojiékkal. Persze előtte Mohán taktikai megbeszélést tartottunk. Álmos felfedezte a birodalmat, nagyon tetszett neki.
Iszkán felmentünk a Kőasztalhoz, a kilátóhoz, kicsit ástunk is. Meg pici nézeteltérésem is volt Anoukkal.
Ugyanis az ásás közben túl érdeklődővé vált az ásatásom iránt, ezért kicsit összevesztem vele. Sajnos a nagy lendületben megsértettem a pofiját, ami kicsit vérzett is, de "harag" nem lett belőle. Ezt a kis incidenst leszámítva nagyon jó kirándulásunk volt. Bár meleg volt, de nem kánikula. Álmos is meglepően jól bírta a nehezebb terepet. Eddig még nem volt ilyenen. Komolyan mondom büszke vagyok rá! Jól fejlődik a srác! Lesz itt állóképesség, ha rajtam múlik!!
Igaz, hogy a végére mindenki elfáradt, legjobban persze a legkisebb, de még Mohán tudott szaladgálni, játszani velünk.
Akkor lássuk mindezt képekben:

Már indulhatnánk!
Álmos csöpp itatójánál. Persze a legfontosabb pózban.
Munka megosztás.
A MI családunk.

A kép számomra értelmezhetetlen.
Álmos már póráz nélkül. Én is ellenék így, valahol az erdőben!
A két gyermek.
VÍZ!!
KAJA!!
A Kőasztalon.

- Hol az az oroszlán?- Anouk
- Te láttad?- Anouk
- Lent sincs, megnéztem!- Anouk
- Gyere Álmos, ide elbújunk, hátha előjön. - Anouk
- Ha nincs sörényes, megpihenek "Apa" árnyékában. - Anouk


??????????!
A FŐNÖK
Én ások, Anouk figyel, Álmos hátvédet játszik.

- Még a nézésbe is elfáradtam.- Álmos
- Ott van oroszlán?- Anouk
- Megnézem.- Anouk
Addig kicsit körülnézek máshol.
Visszatérek az ásatásomhoz.
- Had segítsek, ott lesz az!- Anouk
Ebbe oroszlán? Majd, ha hozol!
Ebből kis nézeteltérés támadt, rá kellett szólnom oroszlán vadászunkra. 
-Az oroszlán máshonnan érkezett, Lizának öltözve! "Ő nyert"- Anouk
Álmos pillanatnyilag nem elérhető, kérlek hagyj üzenetet.
Pihenésképpen "Apa" masszírozhat!
Anouk inkább elmegy aludni.
Csendes pihenő.
Hazafelé erre voltunk képesek.



2012. augusztus 13., hétfő

Játék a kanapén


  Néhány napja "Anya" megengedte, hogy kicsit gyűrjük egymást Álmossal a kanapén. Igaz ehhez fel kellett venni  Álmost, mert még nem tud egyedül felmenni.
Azóta eltelt pár nap, és már ha nekifut fel tud jönni lendületből, játék közben. Izmosodik, ügyesedik a srác, igyekszem tanítani, hogyan is kell ezt csinálni!
A kanapés játékhoz visszatérve "Anya" megörökítette egy rövid videóval, amit a VIDEÓTÁRBAN meg tudsz nézni. A szokásos felhívás itt is él, nem profi felvétel!!


2012. augusztus 11., szombat

Álmos elkelt

  07.-én reggel "Anyáék" összepakolták Álmost, és elmentek vele a menhelyre. Hogy ott mi történt erről meséljen az érintett.
  Álmos: Reggel elindultunk ASKA-hoz, ahonnan kikerültem "Anyáékhoz". Nem volt jó érzés újra látni, rossz emlékeim vannak, bár tudom, hogy testvérkéim is itt vannak. Illetve már csak egy, mert a másikat már elvitte egy család, ezt Zsazsától, a menhely vezetőjétől tudom.
Vissza rám: Bementünk az ASKA udvarára, kicsit várni kellett Zsazsára, de előkerült. Nagy örömmel fogadott minket.
  Be kell valljam, először azt hittem vissza akarnak adni "Apáék". Talán nem voltam jó? 
Aztán kiderült, hogy örökbefogadás miatt jöttünk, tehát még várunk valakire, aki elvisz, így mégiscsak elkerülök innen. Ismét a bizonytalanba, hát ez van.
  Amíg várakoztunk valami papírokat töltöttek ki, átvittek az orvoshoz, már megint. Szurit is kaptam, persze jeleztem is, hogy nekem ez nem tetszik, persze nem érdekelt senkit.
  Aztán visszakerültem "Apa" kezébe. Gondoltam még kicsit kiélvezem a lehetőséget, és szorosan hozzábújok, úgysem tehetem meg már sokáig.
"Apa" elindult kifelé, mindenkitől elköszöntünk, tehát az átadás a kapun kívül lesz, de nem történt meg. Visszaszálltunk az autóba, és itt esett le:

Örökbefogadtak!

"Anyáék”  08.07.-án délelőtt  véglegesítették  az örökbefogadásom!  Hivatalosan is van CSALÁDOM!!   

2012. augusztus 9., csütörtök

Eltelt pár nap

 Nyár van, meleg, nem szeretem!

 Az elmúlt napokban ismét nagyon meleg van, sajnos közel 40 C fok, néha kicsit több. Ezért csak reggel, és este lehet jókat sétálni, játszani. Bár én kivétel vagyok, mert van egy jó társam, akivel a lakásban is tudok játszani. Igaz, hogy nagy figyelmet igényel, vigyázni kell még rá, de azért birkózunk. Kezdünk egymáshoz szokni játék terén is. Igaz néha megfelejtkezem magamról, és kicsit durvábban játszom, úgy mint a nagy barátaimmal. Ilyenkor "Anya" rám szól, hogy ne szereljem az Álmost. "Apa" is szokott szólni, hogy hagyjam benne a "sípot" a kiskutyában.
 Álmos nagyon aktív tud lenni, de hamar elfárad, ez mondjuk most nem baj. Ebben a hőségben úgy sincs sok kedvem játszani, de annyi mindig van, hogy kissé lefárasszam. Igaz, hogy engem is lefáraszt, de nem baj, nagyon jól érzem magam vele, igyekszem nevelni is.
A suliban jelenleg nyári szünet van, bemutatóra meg nem tudunk menni, mert "Anyáék" sokat dolgoznak. Bár mondták, hogy még pár nap és szabin lesznek, és utána is lazább lesz a "kötött programjuk".
Már alig várom, szeretnék már kirándulni. Az igaz, hogy az elmúlt egy-két hétben voltunk a tanösvényen kétszer is, ami jól esett, jött "Mami", Persó, Boji, Anouk  de akkor "Apa" nem volt velünk. / Inkább elment dolgozni!! Mindig ezek a kifogások! / Jól éreztük magunkat, szaglásztunk, mármint mi kutyák, játszottunk, szaladgáltunk, kifáradtunk.
A minap Sárpentelén voltunk kicsit, ide már négyen mentünk: "Anya", "Apa", Én, Álmos. Régen voltunk itt, jó volt újra végig menni az ösvényen, Álmos is nagyon élvezte, jól ki is merültünk a végére, így nem volt gond otthon az alvással.
Este felé kijárunk a rétre, bár itt sincs hűvös, de szerencsére sok szúnyog, és kullancs sincs. Itt aztán nyargalászunk, birkózunk, és ami még nagyon fontos ásunk. Már Álmos is! Még nem olyan profi mint én, de még hozzá kell izmosodnia, és a technikáján is van mit csiszolni. Ha lesz elég időm megtanítom rendesen ásni!

Sziasztok Álmos vagyok. Liza engedélyt adott, hogy elmondjam itt az elmúlt napok tapasztalatait, történéseit az én szemszögemből. Liza már leírta a kirándulásokat, így én azokat kihagyom. Az ásási technika ellesése nem egyszerű, időnként jó adag földdel jár az arcomba, "Apa" legnagyobb örömére.
Más. Szobatisztaság: erről röviden csak annyit, hogy alakul. Sajnos a pisivel időnként gondok vannak, sokszor annyira játszom, vagy alszom, hogy arra eszmélek, hogy: - Gyorsan, igyekezzünk le, valaki!! Siessünk! - és, ha egy pillanat alatt nem vesznek fel, akkor marad az: - Á! Hagyd, csak mosd ki a szőnyeget!-  Azért persze igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból, de ez időnként folyadék formájában mutatkozik meg a lakásban.
  A sétálás is okoz kis problémákat, ugyan is nem szeretem a pórázt, elmászkálok én vele, de ha csak van kedvem. "Anyáék" viszont úgy vannak evvel, hogy persze, csak amikor én akarom, de ők mondják meg, hogy mikor akarom. Úgyhogy séta közben szokott kisebb nézeteltérés lenni köztünk. Én elfekszem, ők felállítanak, és megyünk tovább,  valahogy nagyon makacsok / bár ezt Liza is mondta, hogy a "Szülők" kicsit akaratosak /. Viszont póráz nélkül nagyon szépen közlekedem, ezt "Apáék" mondták.
De, tudom, hogy pórázon is meg kell tanulnom menni, igyekszem, bár sokszor elfelejtem.
Tudom, hogy a "Szülők" nem akarnak rosszat, és igyekszem én jó lenni, csak ez nem mindig megy. Remélem,, ezért még nem teszik ki a bundám, nagyon szeretem Őket, legszívesebben maradnék, de nem rajtam múlik.
/ Igaz, ugyan, hogy mondtam, hogy nem foglalkozom evvel, de csak eszembe jutott. /
A Lizával keresünk néhány képet:


 Indulunk a pentelei ösvényen.

 Mit keresek?
 Kis pihenő.
 "Apa" tán a jövőn gondolkodik?
 Lizával a "Vakarjuk együtt" társasjátékot játszák.
 Ugye jól mutatunk így együtt!!

 A réten.
 Bizonyíték, hogy már ások.
 Nagyon ások.
 Tudományosan kell ezt csinálni.
 A mentorom.
 Csak tudnám mit kell keresni.
 Kicsit földes vagyok,de szép.
 Hát, ebbe a képbe bele aludtam.
 Mehetek oda?
 Stílus tanulmány.
 Menjünk gyakorolni.
 Így kell fűcsomót rágni.
 Egyre mélyebbre jutok.
 Nem, Liza nem engem keres.
 A legeldugottabb hely.
 "Apa"! Hagyhatnál már pihenni minket!!!
 Most itt a legjobb nekem.
 Liza alvó példája a Dogusz Inaktivátusz létezésének.
Tartósan üzemen kívül. Ui: nincs ekkora pocim, a kép csal!