Sziasztok!
Liza helyett ismét én
jelentkezem.
Úgy tűnik, hogy túl vagyok az egyik biológiai megpróbáltatásomon:
leváltottam a fogaimat. Nem mindegyiket volt könnyű elhagyni, bár volt, ami kiesett magától, volt, ami
„Anyától” hullott el. / Mármint nem az Ő foga,
hanem az enyém! /
11.04.-én délután
iskolába mentünk, de csak mi ketten „Anyával”. Liza, és „Apa” otthon maradt.
„Apának” halaszthatatlan Forma 1 nézése volt, így Liza otthon maradt vele.
Gondolom, azért, hogy „Apa” ne féljen!
Az iskolában minden a
szokott módon kezdődött, jöttek a társak,
hozták a gazdikat. Egész sokan összejöttünk ismét. Aztán kezdődött a mi tanítási óránk. Éppen végeztünk a közömbösítési
feladattal, amikor Ildikó / a tanító néni / szólt, hogy a haladók menjenek át
az akadály pályára. Ők át is mentek, mire
Ildikó szólt „Anyának”, hogy Mi is menjünk. Átkerültem a haladó csoportba!!! A
tanító néni, azt mondta, hogy a kezdőben már
nem fejlődöm, itt viszont igen,
és nekem már ez kell!
Hát, mit mondjak?!
Eléggé meglepődtem! Nagyon büszke
voltam magunkra, és úgy láttam, hogy „Anya” is büszke. Ez nagyon jó érzéssel
töltött el!
Persze az új kihívás
nem riasztott el, és elég jól helyt állam a nagyok között. Legalábbis szerintem
jól teljesítettem. Tudom öndicséret büdös, és már érzek is valamit, / „Anya”!
Le kell mennem!! / de úgy gondolom, most lehetek kicsit nagy arc. Bocs!
Igaz, ugyan, hogy
rettenetesen elfáradtam, az állandó koncentráció nagyon sokat kivett belőlem. Így nem csoda, ha hazaérve gyorsan üdvözöltem „Apát”,
kicsit rágtam a műcsontomat, aztán
lekapcsoltak!
„Anya” nagyon büszkén
mesélte „Apának”, hogy haladó csoportos lettem Én is.
„Apa” kicsit hidegen
hallgatta végig, kicsit úgy nézett ki mint a elmerült laposelem. Talán
kedvetlen is volt, de éreztem rajta, hogy Ő is
büszke rám! Sajnos ezt este nem tudtam megtárgyalni vele, mert elment dolgozni,
de majd visszatérünk rá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése