Ennyit az elmélkedésről, térjünk vissza a kiránduláshoz. Dél után indultunk, "Anyáék" előző este éjszakások voltak, így kicsit aludtak indulás előtt. Az idő eleinte csak felhős volt. Mire leértünk az autóhoz "Apával" már szállingózott a hó. "Anya" leérésekor már esett, nem baj, hóesésben még úgysem kirándultunk. Nem futamodunk meg! A szél eddig is fújt, de útközben még jobban rákezdett, és a hó sem hagyta magát. Kicsit kétségbe ejtő volt. Lehet mégis visszafordulunk? Nem!!
Iszkaszentgyörgyre beérve elállt a hó, és kisütött a nap! Ez az! Irány az erdő! A szél bár kitartóan fújt, de itt szélárnyékban voltunk. Nagyon szép helyeken jártunk, sok hó, még több szaglászni való. Itt is kipróbálhattam az új pórázomat, ami 7 méteres, tehát hosszabb az előzőnél. Nagyon élveztem, azt meg főleg, amikor kiértünk egy nagyobb tisztásra, és "Apa" rámtette a 20 m-est. Bár az igazi az lett volna, ha póráz nélkül lehettem volna, de "Apa" szerint félő, hogy pillanatok alatt eltűnök. Én? Sosem csináltam ilyet! Mindig vártam pár percet!
Végül így is jókat tudtam futni, egyébként is szeretem ez a pórázt. Lehet játszani, ásni STB.
Most is áskálódtam kicsit, igaz csak hóban, de az mély volt. Játszottunk is a hóban, "Anyáék" kicsit hógolyóztak is, aminek én lettem a nyertese. Ugyanis "Apa" zsebében landolt egy kis hó "szerencsétlenségre" pont abban, amiben a jutifalatkáim voltak. Tehát el kellett pusztítani őket, mielőtt felázik, és nem lehet használni.
Mindenki nagy megdöbbenésére vállaltam a feladatot. Mire visszaértünk az autóhoz, már nem sok kaja maradt. Hiába, szeretem rendesen végezni a dolgom. Hazafelé is szép időben indultunk, szerencsére ez egész túra alatt így volt.
Nem sokkal azután, hogy hazaértünk, ismét szakadni kezdett a hó, és a szél ismét felerősödött. Hát így kell kirándulást szervezni!
Nem látszik, de higgyétek el esik a hó.
Ugye mondtam!
A mohai elágazó, már amennyire látszik.
Pár perce még esett a hó, most süt a Nap!
Az új pórázom.
Kövessetek!
4 híd.
Azt hiszem rosszban sántikáltam.
Hív a kaja! Vagy "Apa"?
Télen is tartogat szépet.
Út a kilátó felé.
A Kőasztal írásban,
és valóságban.
Oda fogunk felmenni.
"Anyát" felhúzom, itt csak fizikálisan.
A kilátás.
Lefelé "Apát" kellett vinnem. A kép nem tükrözi, de állítása szerint józan, hááát?
Lassan haladunk.
Ugye milyen szép?
Megmondtam!
Már hosszú pórázon.
Ásás közben.
"Apa" süllyed.
"Apa" hol vagy?
Nincs meg!
Itt sincs!
Roham, egyben az elmaradhatatlannal!
És a táplálék utánpótlást.
Úgy tűnik, vége a havas napoknak, sajnos. Bár annak örülök, hogy jön a jó idő, még többet lehet majd kint lenni, de ezt a locspocs időt nem szeretem! Valószínűleg evvel sokan így vagyunk. Főleg azért zavar, mert hamar sáros leszek, csöpög rólam a víz, ráadásul nehéz kitalálni, hogy hová is menjünk sétálni, ahol még játszani is tudunk. Bízom benne, hogy ennek hamar vége lesz.
