Február /2/

Február

/Második rész/

  Ebben a hónapban meglátogattuk a Gaja völgyet is. Az új hely felfedezésének izgalma annak ellenére is nagyon hajtott, hogy eléggé sáros volt minden. Sajnos csak a jobb parton tudtunk közlekedni, mert a híd nem volt meg. Így "csak" az Ádám-Éva fáig mentünk, de addig is nagyon sok ismeretlen szaggal, növénnyel találkoztam. Nem győztem szaglászni. "Apával" ritkán mentünk az úton, ő is szeret járkálni az erdőben, bujkálni a fák között, csak ő nem szaglászik a földön, és nem is ás az avarban. Pedig ha tudná milyen jó is az! 

Időnként elég meredek oldalakon mentünk fel, ez nekem még szokatlan volt, de mindig hamarabb felértem mint "Anya", vagy "Apa". Kicsit lassúak voltak, sőt "Apát" sokszor húzni kellett, nem bírta a tempómat, vagy csak lusta volt, vagy öreg már és nem bírja. Na, mindegy én nagyon jól éreztem magam, és ennek megfelelően el is fáradtam rendesen, bár még tudtam volna maradni. Annyira szép, napos idő volt, csak hát a sár, és az erős szél miatt inkább jöttünk, nehogy megfázzak, és ennem is kell, fáradt vagyok, mondták "Anyáék". Pedig én még nem éreztem akkor, hogy fáradt lennék. - Ha menni akartok, akkor menjünk, de nem szívesem.- gondoltam.

 Az év vagyok, nem törpe őz

 Ritka jelenet "Apa" elől

 Ismerkedés a patakkal

Itt nem tudtak a fényképezéshez leültetni.

Az erdő egyik legfontosabb kelléke: ág

A bűbájos arcom!!!

 Vájár munka kezdődik.

Á, mégsem.

 Csak benézek.

 Elengedni nem mertek, pedig nem mentem volna, nagyon messze.

A tavat nem hagyhattuk ki.

 "Anyával"a tóparton.

 Ügyességért juti-falat!

 Már megint vége?

 Csak kicsit fázom, nem alszom..

   DE!!

  Otthon pancsi, kaja, és hatalmas alvás következett.

Összevesztem "Apával"

/ Avagy rossz voltam? /

   A hónap közepén történt /14.-én/.Délelőtt kint voltunk a réten. Én szabadon rohangálhattam. Kicsit labdázunk, játszottuk a " hozd vissza" játékot, amiben nagyon ügyes voltam, aztán szaladgáltunk együtt egy jót. Utána már csak egyedül rohangáltam, szaglásztam, de behívásra okosan visszamentem "Apához". Egészen addig, amíg nem találtam valamit, amit elkezdtem enni. Nem tudom mi volt az, de finom volt / nem más állat végterméke/.

Ekkor már "Apa" hiába mondta, hogy: - "Fúj, nem szabad!"- meg, hogy:- "Gyere ide!"- nem mentem. Gondoltam, nem olyan nagy baj, ha kicsit szófogadatlan vagyok. Egyébként sincs jó kedvem. Sajnos "Apának" sem volt, sokadik éjszakája után. A határozott, kissé erélyes -" Marad!"-felszólításra maradtam a táplálkozásom helyén. Éreztem, hogy kicsit sokat engedtem meg magamnak. "Apa" mérges rám!

Odajött, leszidott, és kicsit meglegyintette az arcom. Ez nagyon meglepett, és rettenetesen rosszul esett. Nem azért, mert fájt, egyáltalán nem, csak ilyen még nem volt.

Ezután rövid pórázra kerültem. Azt hittem így fogunk haza menni. 

Azért, hogy enyhítsek a helyzetemen, elővettem a nagyon jó, okos Lizát: szépen láb mellett mentem, nem léptem át a gazdi vonalát, nem húztam semerre. Ez elég jónak tűnt, mert "Apa" szíve enyhülni látszott, ugyanis nemsokára újra elengedett. Természetesen folytattam a tökéletesen szót fogadok, okos vagyok rendszert. Mindent megcsináltam, amit csak kért tőlem. Sokat dicsért, kaptam a juti-falatokat.

Emiatt újra bíztam benne, hogy több mindent is megenged, de sikerült ismét túlfeszítenem a húrt. Ez már a kutya-sétáltatón történt, itt mát pórázon voltam.

Én akartam irányítani a sétát, húztam mindenfelé, nem fogadtam szót. Ennek az lett az eredménye, hogy ismét összevesztünk. Jött a "fenyítés", na, nem fizikai, szóbeli, és az oldalamra kellett feküdnöm, és úgy kellett maradnom, amíg megnyugszom. Ekkor rövid pórázra kerültem, ismét. Hazáig így mentünk, én szépen láb mellet.

"Apára" meg is sértődtem egy kicsit, sőt nem is kicsit. Nem elég, hogy nincs jó napom, éhes vagyok / most már nagyon /, még sétálni sem engedett úgy, ahogy én akartam menni. 

Mire felértünk a lakásba nagyon sértődött voltam, duzzogtam: A fürcit még türelmesen megvártam, "megengedtem", hogy elvégezze. Aztán enni kaptam, de előtte a szokásos ceremónia: elfekvés, várás, enyém szentháromság megvolt. Oda kullogtam enni, de csak néhány falatot ettem, majd tüntetőleg ott hagytam a kaját, gondoltam kicsit duzzogok, és visszamegyek enni, addig pihenek. "Apa" várt egy kicsit, majd eltette az edényemet / már megint ő nyert /.

Így hát maradt az alvás, felmentem a kanapéra még a "szőr" takaróra sem feküdtem. Csak össze gombocoltam magam, fáztam ugyan kicsit, de most nem mászom rá a takaróra, azért sem!

Elaludtam, biztos remegtem is, mert arra ébredtem, hogy "Apa" betakar a kék takarómmal. Ezt gyorsan lerugdaltam magamról, inkább fázom, nem kell a takaró!

Nem tudtam rendesen elaludni, azt hiszem ki kell békülnöm "Apával". Úgy vettem észre, hogy ő nem haragszik rám. Megint remegni kezdtem, "Apa" ismét rám tette a takarót, ez most nagyon jól esett. 
Amikor felmelegedtem, és kibújtam a takaró alól, "Apa" ott ült mellettem. Óvatosan oda kúsztam hozzá, ő finoman megsimogatott, éreztem, hogy minden rendben van. A nap további részében kiválóan viselkedtem, nagyon ügyes kislány voltam.


  A hónap vége felé ismét kirándultunk a Gaja-völgyben, Bodajk felől közelítettük meg. Szép tavaszias idő volt akkor is. Ismét nagyon jót sétáltam. Ezt néhány képben szeretném bemutatni:

Nem féltem a farönkön.

Kis pihenő.

Itt volt "valaki".

- Nem kényeztetjük a kutyát! -

Ezt csak mondják, de van amikor nem tartják be, szerencsére.