A minap a délutáni sétára indultunk „Anyáékkal”. Először egy kis városi közlekedés gyakorlása, majd tó körüli séta, végül haza érkezés volt a terv.
Kissé nehezen indult a séta. „Apa” vitt rövid pórázon, de szerinte nem mentem mellette valami szépen. Tulajdon képen ez így is van, állandóan oldalra húztam. Nem is tudom miért, de úgy éreztem nekem arra kell mennem. Hiába igazított ki, terelt a jó irányba” Apa”, csak rövid ideig voltam hajlandó teljesíteni a kért feladatot, nagyon izgatott állapotban voltam, nem igazán érdekelt ki mit akar. Ezért nem sokkal az indulás után a Jancsár úton lévő buszmegálló után a fűre kellett feküdnöm, hogy kicsit lenyugodjak. Persze ez sem ment zökkenőmentesen, ugyan is miközben lefektetett az oldalamra, a nyakam mögött, a tarkómnál fogta meg a szőrömet, ami nekem nem fájt, de, hogy éreztessem vele, hogy nem tetszik, amit csinál, jó hangosan felsikítottam. A járókelők ezt mind látták, hallották. Nem szóltak semmit, de sajnálkozva mentek el mellettünk. /Valószínűleg ők nem tudják, hogy evvel engem nem bántanak, ez nekem nem fáj, csak segít a lenyugvásomban, „Apa” mondta is, hogy egyszer biztos feljelentik állatkínzás miatt./
Miután kicsit lenyugodtam, végig jártuk a Palotavárosi tavak alsó tavát, majd a réten mentünk haza. Itt elengedtek, ekkor tűrhetően viselkedtem, gondolom ezért hagytak nagyot rohangálni.
Csak hát ismét előtört belőlem a „megyek a magam útján, felveszem a süket sapkát, és usgyi”. /A „felvettem a süket sapkát”, akkor mondják rám, ha nem vagyok hajlandó szót fogadni./
Hiába szóltak szépen, kicsit erélyesen, kiabálva, engem nem érdekelt. Időnként megálltam, visszanéztem Anyáékra, és a késztetésnek engedve futottam tovább. Erre már nem mondhatom, hogy a nyugodtság légköre lengte be a rétet. „Anya” nagyon mérges volt,” Apa” agytuba körüli állapotba került.
A rét végénél lévő alagút előtt Anya elém került, már majdnem odaértem hozzá, amikor egy motoros ment el a hídon felettünk, ettől megijedtem, és felszaladtam a vasúti sínekre, Anya utánam. Itt sikerült megfognia, és akkor láttuk, hogy éppen időben ugyanis jött a vonat.
Ismét jött az oldalra fekvés, leszidás, majd indultunk haza rövid pórázon.
Én már megnyugodtam, a vissza út elején, és tudatosult bennem, hogy rossz voltam, de nem tudom miért. Valami történik velem, érzem, hogy változom. Tudom, hogy szót kéne fogadnom, de valami erősebben hat rám, mint a fegyelem. Anyáék beszélték, hogy biztos azért vagyok időnként ilyen konok, mert kezdek felnőtté válni, kamaszodom. Ráadásul, Ők úgy látják, hogy eléggé domináns szerepet szeretnék betölteni, otthon természetesen nem, ott tudom, hogy Anyáék a főnökök. „Lent” viszont van, amikor tényleg én szeretnék parancsolni. Ez sem mindig jön de, persze azokkal a kutyákkal már nem próbálkozom, akiket régóta ismerek, ott tudom, hol a helyem. Viszont az újakkal bepróbálkozom több-kevesebb sikerrel.
Szóval kezdek felnőtté válni, ha ez ezzel jár, cakkor biztos lesz még velem elég bajuk, de hát Ők akarták! Most csak vicceltem! Szeretem Őket nagyon, de hát kamaszok Ők is voltak. Majd túl leszünk rajta, valahogy!
Vissza az eredeti történethez. Hazaértünk, otthon meghúztam magam, gyorsan elmentem aludni. Az esti sétánál már jól viselkedtem.
Természetesen igyekszem én jó lenni, de ha „elindul” a fejem nehezen tudok parancsolni neki.
A pótfürdetés.
Másnap „Apával” voltam, „Anya” dolgozni ment. Délelőtt a rétre mentünk sétálni, szép napos idő volt. A rét tele friss szagokkal, ásni való vakondtúrásokkal. Mivel „Apa” elengedett, boldogan rohangáltam, szimatoltam, ástam túrtam, hempergőztem a meleg, jó illatú fűben. Kicsit labdáztunk is, hívásra szépen odamentem, amit kért „Apa”, azt ügyesen megcsináltam. Egy idő után elindultunk hazafelé, én picit előre szaladtam. Szaglásztam, kicsit ástam, hempergőztem is. Hallottam, hogy „Apa” szólít, de még maradtam kicsit, aztán erősebben szólt, ekkor már elindultam felé. Nem rohantam, csak mentem, szinte kullogtam, „Apa” sejtette, hogy nincs minden rendben, jól tette. Tulajdon képen én csak a szagomat akartam elfedni, kicsit beleolvadni a környezetembe, hogy jobban meg tudjam közelíteni a kiszemelt állatot, ez általában madár. Ezért a vadászösztönöm azt súgta, amit nem kellett volna: „Itt ez a kupac feküdj bele!”, és ez a kupac egy másik állat végterméke volt.
Így ballagtam oda „Apához”, aki, amikor meglátott nem fogadott valami kitörő örömmel. Le is szúrt a lábról rendesen. Hazafelé igyekeztem kiengesztelni, gyönyörűen mentem mellette pórázon. Otthon víz, sampon Liza csutak, és törölközés következett, ezt is türelmesen végig vártam, had lássa „Apa” milyen ügyes vagyok. Aztán reggeli után elpihentem.
Persze nem maradt köztünk az ügy. „Apa” „Anyát” értesítette a dologról. Ekkor már mindketten csak nevettek a dolgon. „Anya” meg is jegyezte, hogy:-„ Most már hivatalosan is szarosnak lehet hívni engem!”
