A minap történt, hogy "Anyáékkal" mentünk le délelőtti sétára, és úgy döntöttek, hogy a kutyasétáltatón, az egyik pályára megyünk labdázni. "Apa" szerint ketrec harcolni.
Itt már levágták a füvet, így jól lehetett játszani. Legalábbis addig, amíg el nem kezdtem legelni, és az egyik falattal egy száraz toklászt is sikerült lenyelnem. Illetve, csak félig ugyanis megakadt a tokomon, itt aztán es le se fel. Ekkor még intenzívebb legelésbe kezdtem, amit "Anyáék" már nem néztek jó szemmel. Én tudtam, hogy baj van, és azt is, hogy ők sejtik. Sőt valószínűleg mát tudják, csak nagyon meg voltam ijedve, ezért nem mertem hozzájuk menni. Csak hosszas hívásra, és Álmos hathatós közbejárására tudtak "elfogni".
"Anya" megpróbált segíteni rajtam, megnézte mi van a számban. Ez abból állt, hogy vizuális érdeklődés után, manuális vizsgálatba kezdett. Hát nem hittem volna, hogy ekkora szám van! Szerencsére "Anya" csak könyékig érdeklődött hogylétem felől, és a bal csípőlapátomnál nem ment tovább, de így is sikerült egy darab toklászt kiszednie, amire én több adag fű "felmutatásával" válaszoltam. Sajnos jobban nem lettem. Nagyon idegesített, nem tudtam normálisan nyelni, sem levegőt venni. Folyamatosan legelhetnékem volt, hátha eltűnik az a valami a torkomból. "Anya" ismét száj, és belsőség próbát tett nálam, aminek ismét toklász darab lett az eredménye. Ekkor kicsit jobban lettem.
Hazafelé végig vitatkozták velem az utat, hogy ne legeljek. Otthon "Apa" megetetett egy szelet kenyérrel, kis kajával. Elég nyugtalanul pihentem, illetve töltöttem aznap a délelőttöt. Csak akkor nyugodtam meg kissé, ha "Anya" simogatott, ekkor is csak percekre. Már kezdtek azon gondolkodni, hogy orvoshoz kell engem cipelni. Nem rajongtam az ötletért, de úgy gondoltam, ha kell, hát kell. Ez a valami csak nem akar mozdulni a torkomról. Annak ellenére sem, hogy most már tudok krákogni is.
Délután "Apa" vitt le bennünket EÜ sétára. itt persze ismét rám tört a legelési kényszer. Rám is szólt, hogy hagyjam abba, amit én meg is tettem. Bár valószínűleg "Apa" azt hitte, hogy van a számban fű, mert a nyelési kényszerem is megmaradt, ezért ő is kézpróbát tett nálam, nem a csípőmtől fordult vissza, lejjebb ment.
Sikerült is egy fűszálat kiszednie, és látványosan jobban lettem! Nem volt legelési, nyelési kényszer. Hazaérve tudtam már aludni is, igaz, hogy a megkínzott torkom miatt időnként még fel-felkeltem, de lényegesen jobban lettem!
Köszi "Anya", "Apa".
Aznap éjjel úgy aludtam, mint akit leütöttek, és még másnap is a toklászos kalandot pihentem. Jelenleg semmi bajom, de úgy látszik időnként kell valami őrültséget csinálnom.
Zárásként pár friss kép a Halesz parkból:
"Apa" ismét lemerült, vagy zárlatos lett. "Anya" is kezdi a kötelező képek gyártását?
Valószínű!
Ez mi akart lenni?
Mondom én, hogy kezdi!
Kezd sok lenni!
Előlről is jól mutatunk!
Ő sem maradhat ki a kötelezőből.
Csak szaglászom, nem legelek.
Hund-us röptusz
